Az ima ereje Gábor tanúságtétele

Mi történt velem 2012. február 25/26-án?

Előzmény

Amikor meghívtuk Klárit Damian Stayne lelkigyakorlata idejére, hogy aludjon nálunk, nem tudtam még, hogy a Mécses Közösség néhány tagja is vele jön.

Tanúságtétel:

Vendégeinkkel szombat reggel, a lelkigyakorlatra menet az autóban csodálatosan imádkoztunk: szabadon és nyelvimával.

Délután a nyílt gyógyító alkalmon egymás gyógyulásáért kértük az Úr kegyelmét.  Amikor a szememért imádkozott két barátunk, a kételkedés szelleme úrrá lett rajtam. Nem igazán hittem, hogy imájuknak eredménye lehet. Akkor döbbentem rá, hogy csak bizonyos „szintig" tudok hinni. Tulajdonképpen hitetlen vagyok. Nagyon elszégyelltem és bűnösnek éreztem magam emiatt. Egyszer csak felszólították a templomban lévőket: akik még nem adták át magukat az Úrnak, és most meg szeretnék tenni, jöjjenek ki az oltárhoz. Közbenjáró imát mondanak értük. Én magam is kimentem, de hamar elbizonytalanodtam, mert nagy volt a tumultus. Láttam ott közbenjáró ismerősöket, de a tömeg miatt legszívesebben visszafordultam volna. Aztán valahogy mégis ottmaradtam és éreztem, hogy néhányan, fejemre téve a kezüket, imádkoznak értem. Majd a bennem lévő kételyekkel, bizonytalanságokkal együtt gyorsan a helyemre mentem.  

Valószínűleg ez mozgott még akkor is bennem, amikor este otthon beszélgettünk és imádkoztunk. Az idő későre járt. Úgy láttam, hogy már mindenki fáradt, és álmos. Mégis volt bennem egy vágy, és valahogy kiszaladt a számon: nem imádkoznának értem? Nagy örömömre a válaszuk pozitív volt.

Röviden elmeséltem, milyen negatív lelki örökségeket hoztam magammal otthonról. Teljesen őszintén tudtam beszélni - nem zavart az sem, hogy némelyikük a gyerekem lehetne. A fotelban ültem, ők körülálltak és hangosan, hol nyelveken, hol szabadon, hosszan imádkoztak értem. Egy idő után elkezdtem sírni. Nem szégyelltem a könnyeimet. Ez a sírás más volt, mint a korábbiak. Úgy éreztem, mintha már nem olyan mélyről jönne. Nem is tartott sokáig. Lassan abbamaradt, és teljesen megnyugodtam. Nagy belső békesség szállt reám. Ők tovább imádkoztak, és amikor ismeret szavát kaptak, megosztották velem. Szinte belsőleg lebegve tértem nyugovóra.

Másnap a reggeli imánk az autóban szinte folytatása volt az előző estének. Ezen a napon volt a záró szentmise.

A szentáldozás előtt, amikor az „Isten Báránya" imánál, kimondtam, hogy „te elveszed a világ bűneit", váratlanul ismét elkezdtem sírni. Mélyen megérintett ez a kifejezés: „a világ bűneit". Előző esti bűnös mivoltom érzése jött elő bennem. Ez alatt az ima alatt végig folyt a könnyem.

Áldozás után a helyemre mentem és leültem csendben a bennem lévő Úrral. Újra megindultak a könnyeim. Közben pedig úgy éreztem, mintha a fejem felső részében egy küzdelem kezdődne. Mintha angyali seregek démonokkal harcolnának a tudatomban. Az angyalok a fejem jobb oldalán helyezkedtek el, a bal oldalán pedig a gonoszok. A küzdelem úgy ért véget, hogy a jobboldalon álló seregek szép lassan, kemény ütésekkel kiszorították a fejem bal oldalán harcoló gonosz lelkeket. A végén teljes nyugalom töltött be. Ebben az állapotban, békében mentem haza, hálát adva mindenért Jézusnak.

 

 

 

Klári