Zsolt 119, 105
Szavad fáklya a lábam elé, világosság az utamon.
Beltagok száma: 8
Csütörtök 18:30 - 20:30
Kültagok száma: 4
Helyszín: Nagykanizsa Jézus Szíve Templom
Köszönjük Istennek, hogy 2000-ben hívott minket arra, hogy egy közösséget alkossunk és azóta is vezet. 2011-ben újjáalakultunk. Közösségi összejöveteleken: SZENTSÉGIMÁDÁS, dicsőítés, kötetlen ima, tanítás, Szentírás olvasás, imaszolgálat.
   
 
Hirdetmény

MINDEN HÓNAP 2. PÉNTEKÉN NYÍLT IMAESTET TART KÖZÖSSÉGÜNK!

KEDVES TESTVÉREK

2021. novermber 12-én (pénteken) tartjuk a következő második pénteki imaestet. Várjuk a közösségeket a közös dicsőítésre! Gyere el, dicsérd az Urat, nincs már idő a késlekedésre!

November 12-én a közbenjáró ima elmarad a járványhelyzet miatt. A Szentségimádás keretében imádkozunk a lelki-testi gyógyulásokért.

A hanganyagok a TANÍTÁSOK menüpont alatt tölthetők le.

 

 DICSŐÍTÉS, SZENTSÉGIMÁDÁS, BUZDÍTÁS, TANUSÁGTÉTELEK, ALKALMANKÉNT KÖZBENJÁRÓ IMA.

NAGYKANIZSA - JÉZUS SZÍVE TEMPLOM

AZ ESTI 18 ÓRÁS SZENTMISE UTÁN.

SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT!

 

 
   
      
 
Máriás Papi Mozgalom, a mai idők apostolainak

Kedves Testvérek,

az előző imaesteken hallhattatok a Máriás Papi Mozgalomról (MPM). A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz című két részes könyv megvásárolható Roca Dániel atyánál Zalaszentbalázson vagy Dani atyától Homokkomáromban a 13-ai engesztelő napon.

Az MPM nemzetközi honlapját az alábbi linken éritek el. Ez magyarul nem elérhető, de idegen nyelvet ismerőknek hasznos.

https://en.msm-mmp.org/

   
"Medugorje 40", a Szűz Mária jelenések 40. évfordulója; erre a programra el kell jönnöd testvérem

Mindenkit nagy szeretettel várunk a Nagykanizsai Jézus Szíve templomban 2021. június 17-én 17 órától kezdődő programra!

Üzenet, 25. május 2021 (medjugorje.hr)

''Drága gyermekek! Nézlek és hívlak benneteket: térjetek vissza Istenhez, mert Ő a szeretet, és szeretetből küldött engem hozzátok, hogy a megtérés útjára vezesselek titeket. Hagyjátok el a bűnt és a rosszat, döntsetek a szentség mellett és az öröm fog uralkodni, ti pedig az én kinyújtott kezem lesztek ebben az eltévelyedett világban. Azt szeretném, hogy ima és remény legyetek azok számára, akik még nem ismerték meg a szeretet Istenét. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.''

 
      
      
 
Ima ellenségeitekért

Ha végigolvasod megérted, hogy fontos teendőnk van a jövőnkért és gyermekeinkért!

A Szűzanya a Szentséges Vér Királynőjeként azt mondta az ausztriai Klagenfurtban egy kiválasztottjának, Lamberger Antóniának:

Vegyétek körül hazátokat a Szentséges Vér koszorújával! Ezen nem tud áthatolni a gonosz. Gyakran mondjátok, ha lehet, óránként: Örök Atya! Felajánlom Neked Jézus Krisztus drága Szent Vérét és Sebeit, Szűz Mária fájdalmas és Szeplőtelen Szíve által, hogy a Szűzanya a sátán hatalmát megtörje, Szent Mihály arkangyal és az összes angyalok segítségével a gonosz szellemeket elűzze, műveiket és terveiket megsemmisítse - különösen most, ebben az órában és hazánkban. Amen.

Szintén Lamberger Antóniának mondta a Mennyei Atya:

Ti, a végső idők emberei sok támadásnak vagytok kitéve. Ezek még növekedni fognak oly módon, hogy segítségem nélkül csaknem reményvesztettek lennétek. Ez okból egy tanítást akarok adni nektek, hogy hogyan tudjátok mindezeket a támadásokat az Én kegyelmemmel könnyen elhárítani. Halljátok: Aki ellenségeiért imádkozik, az elveszi a lehetőséget tőlük, hogy ártsanak neki. De lélekben és igazságban kell értük imádkoznotok, nem csak a szavakat kimondva! Csak az ilyen imának van hatalma legyőzni a sötétséget.

Így imádkozzatok:

Mennyei Atya, küldd le szeretett Fiaddal, Jézus Krisztussal, a mi Megváltónkkal és Boldogítónkkal szent atyai szeretetedet a sötétség minden terjesztőjére, hogy általa megtérjenek vagy saját területükön maradjanak! Atyánk, küldd le atyai szeretetedet, hogy mindazt, aki üldözni akar minket, vagy elárulni, vagy más rosszat forral ellenünk, jelenléted megakadályozza terve véghezvitelében! Küldd le szent szereteted tüzét minden hazugra, rágalmazóra, képmutatóra, hogy helyesen ismerjük fel őket és meg tudjuk védeni magunkat velük szemben! Atyánk, áraszd ki szeretetedet minden bűnözőre, az erőszak, a gyilkosság, a vak hatalomvágy eszközeire, hogy ne tudjanak nekünk és az emberiségnek ártani! Atyánk, bocsásd le szent szereteted erejét, mint villámot a földre, ha gyilkosok vonulnak majd át a világon és rosszat akarnak tenni minden népnek! Atyánk, légy akkor velünk, légy a mi védelmezőnk, a mi vezetőnk. Légy a mi oltalmunk, erőnk és erősségünk! Atyánk, áraszd szent atyai szeretetedet minden népre! Töltsd el őket szent tüzeddel, hogy felismerjék ez idő veszedelmét, melyet az ősi kígyó ravaszsága okozott! Atyánk, légy mindenütt az igaz parancsoló! Parancsolj a sötétségnek, hogy távozzék és kerülje az embereket! Atyánk, Te legjobb Atya, tedd, amit atyai szereteted jónak, igaznak és üdvösnek talál! Amen.

Gyermekeim, el tudjátok képzelni ezeknek a szavaknak a hatalmát, ha tiszta, odaadó, szerető lélekből száll hozzám? Bizony mondom: egy lélek, aki szívből könyörög hozzám, erősebb, mint egy egész hadsereg ördög! Mert Én vagyok az ereje és eléje sietek seregeimmel. Ti nem imádkoztok ellenségeitekért, ezért vagytok nekik, az ő önkényüknek kiszolgáltatva. Ti magatok vagytok ebben a hibásak. Gyűlölitek, rágalmazzátok ellenségeiteket és féltek tőlük - akiket nem ismertek - és el akartok bújni előlük. De Én azt mondom: Imádkozzatok értük, hogy kiárasszam rájuk atyai szeretetemet és meg fogom tenni! Könyörögjetek hozzám akaratom szerint, akkor ellenségeitek tehetetlenek lesznek veletek szemben. Én szabaddá tettelek titeket és ezáltal egészen a kezembe vettelek. Mondom nektek: aki ellenségeiért, rágalmazóiért és akik rosszat tesznek neki, nem imádkozik szavaim szerint, az jajveszékelni fog a szorongatás óráiban, mert tehetetlenül ki lesz szolgáltatva azoknak a hatalmaknak, akik kivonultak, hogy az emberiség nagy részét elpusztítsák. Legyen ez az ima számotokra egy mentőhorgony az eljövendő bajok idején. Amen.

   
Imádság

Szűzanya kérte, hogy naponta imádkozzuk el a következő imát:

Úr Jézus Krisztus,

az Atya Fia, küldd el most Lelkedet az egész

földre!

A Szentlélek éljen minden nép szívében,

hogy elkerüljék az erkölcsi romlást,

a természeti csapásokat és a háborút.

A Minden Népek Nagyasszonya, akit egykor

Máriaként ismertek, legyen a mi

közbenjárónk és szószolónk! Amen

 
      
      
 
Imádság

Az angyalok légióival jövök

1868-ban halt meg a dél-franciaországi Anglet városban a Szűz Mária szolgálóleányai rend szentéletû alapítója, P. Cestac Lajos Eduard. Több alkalommal részesült nagy kegyelemben. Elmondta, hogy 1863-ban Bayonne egyházmegyében megjelent előtte az édes Istenanya és kijelentette, hogy a la salette-i jövendölések közel állnak a beteljesülés-hez. Felszólította, hogy indítson ima keresztes hadjáratot az emberek megtéréséért és a büntetés elkerüléséért. Kérjük különösen arra őt mint az angyalok királynőjét, hogy küldje a világnak segítségül a szent angyalokat. P. Cestac közbevetésére, hogy hiszen maga Szűz Mária elég hatalmas ahhoz, hogy a szent angyalokat elküldje, a válasz így hangzott: Az imádság Isten akarata szerinti feltétel, és minél állhatatosabban és több-ször hangzik el ez a kérés, annál gazdagabb lesz a segítsége.Az angyalok légióival jövök az Egyház segítségére és meg fogom menteni!A Szűzanya diktálta P.Cestacnak a következő imát:

Dicsőséges mennyei Királynő,
az angyalok magasságos Úrnője,
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől,
hogy a sátán fejét széttiporjad.
Ezért alázattal kérünk Téged,
küldd el nekünk segítségül mennyei seregeidet,
hogy azok a Te parancsodra
és a Te hatalmad által üldözzék a pokol szellemeit,
mindenütt harcba szálljanak velük,
vakmerő támadásaikat elhárítsák,
őket magukat pedig a mélységbe visszaszorítsák!
Ki olyan, mint az Isten?
Szent angyalok és arkangyalok, védjetek és oltalmazzatok minket!
Jóságos, szelíd Anyánk!
Szeretünk Téged, maradj reménységünk!
Istennek Szent Anyja!
Küldd el nekünk szent angyalaidat,
hogy védelmezzenek minket
és a gonosz szellemeket távoltartsák tőlünk!
Amen.

   
Zachariás indiai atyával lelki napok 2011. okt. 14-15.

 

Nagyon áldott lelkigyakorlaton vehettünk részt, köszönjük Urunk, hálát adunk érte.

Örömmel töltött el minket milyen sokan jöttek el a két napon. Mind a tanítás és a szentségimádás alatt láttuk az érintéseket a jelenlevőkön. A második pénteki nov. 11-i összejövetelre terveztük és várjuk a tanúságtételeket, visszajelzéseket. Gyógyulásokról testi lelki bajainkból, belső sebeinkből, megtérésekről.

A közbenjáró ima során sokan elnyugodtak a Szentlélek erejében. A megérintett könnyes arcok és szemek jelezték a szív mélyén történteket. Köszönjük Urunk a kegyelmeidet, a belső sebek gyógyulását, az ajándékaidat.

Az örömtől sugárzó arcok jelezték számunkra, hogy az Úr valóban megáldotta ezt a két napot. Reméljük tanúságtételek is igazolják majd mindezt. Amen.

 
      
      
 
A közösség nyitott szolgálata

Hívást kaptunk , hogy minden hónap második péntekén szolgáljunk mindazzal amit kaptunk Istentől mások javára.

Szeretettel várunk mindenkit, hogy közös imádságban járuljunk Isten elé lelkünk épülésére és testi lelki bajaink gyógyulásáért. Részletek a plakáton, kattints rá és olvashatod.

   
2008 március 7-9. Ignaz Domej atya lelkigyakorlata

Higgy és élni fogsz!

?Uram, mit kell tennem, hogy üdvözüljek? Higgy Jézus Krisztusban, és üdvözülsz te is, a tieid is!? (ApCsel 16, 30-31)

A lelkigyakorlatra Homokkomáromban került sor. Az előadó Ignaz Domej atya volt, a Kraljica Mira Közösség tagja Ausztriából.
Egy medjugorjei út teljesen megváltoztatta az életét. Egészen tisztán érezte Isten hívását, hogy kövesse Őt.
A Mária év elején 1988-ban jelen volt Olaszországban az új ferences lelkiségű ?Mária, Béke Királynője? Közösség (Kraljica Mira) alapításának kezdeteinél.
Közösségüknek a medjugorjei imacsoportokban vannak a gyökerei. A fiatalok ezekben a csoportokban egyre mélyebben megismerték Istent Mária, a Béke Királynője által. Az imádság fényén keresztül megtapasztalták Jézus Krisztusban Isten irántunk és a teremtés iránt való szeretetét és gondoskodását. Lelkesek voltak és készek arra, hogy válaszoljanak erre a szeretetre és kövessék. Ebből a lelkesedésből született a vágy, hogy közösségben éljenek Máriának, Isten Anyjának és Assisi Szent Ferencnek a szellemében.
Életük odaszánása egyszerű válasz volt Isten feléjük fordulására.

Pár gondolat Ignaz atya lelkigyakorlatából:

Nagyon fontos a hit megújítása:
- szabaddá tenni magunkat
- elfogadni Isten felénk fordulását
- szívünket úgy megnyitni, hogy ne legyenek határok

A keresztény amit hisz, azt élnie kell, hogy a világ minket válasszon. Az alap az igaz élet!
Jézus tanítványai hallgatták az igét és megcselekedték.
A szeretet által újjá születünk. Isten újjá teremt minket az Ő szeretetében.
Szent Pál szavaival: ?Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem.? (Gal 2, 20)

Az ima akkor igaz, ha megengedem, hogy átalakítson. A Lélek mindent életre kelt, ami halott.